Amerikai szépség, amerikai vígjáték
2007.12.08. 23:30
Kevin Spacey eddig fel sem tűnt számomra, hhmmmm.... "kedvenc" színész" gyanús...:-)
A cím nem utal annyira a film mondanivalójára….semmi sem az, ami elsőre tűnik és talán a következő vélemény fogalmaz a legtökéletesebben:
A modern társadalomra jellemzően egyre többen vannak, akik egy percre sem képesek kiszállni a megszokott, hétköznapi rutinból, hogy körülnézzenek, és megállapítsák, kik is ők valójában, mi a jó vagy a rossz körülöttük, mi fontos az életben: vagyis nem az anyagiak (a lukratív, zsíros állás, a csinos ház csendes környéken, a dögös autó, a társadalmi szerep), hanem a szépség, ami körülvesz bennünket.
Az Amerikai szépség nemcsak exponálja az "élethazugságot", hanem azt is megmutatja, milyen kockázatos ebben a hazugságban élni. Látjuk, ahogy a homlokzaton repedések mutatkoznak, és az elidegenedés, az önutálat, a halálos nárcizmus és a materialista perfekcionizmus megöli a lelket. És higgyék el, a film nem túloz, hanem segít abban, hogy meglássuk a megszokott világ és szereplőinek addig észre nem vett diszfunkcióját, és arra bátorít, hogy keressük a valódi szépséget.
Kihívó és mélyen felforgató filmet láthatunk, fekete komédiát sok drámai elemmel egy elővárosi amerikai házaspárról, akiknek a házassága csődben van.
A kezdő képsorok alapján - ha nem hallanánk a férfi főszereplő, Lester Burnham kommentárját - egy megnyugtatóan szép és tökéletes világ tárul elénk, ahol mindenkit boldognak vélhetnénk, ám ha "közelebbről megnézzük" őket, látjuk, hogy a "szépség" csak a felszín.
Már a cím is ironikus, hiszen az Amerikai szépség a legközönségesebb, kommersz rózsafajta neve, amit milliószámra adnak el átlátszó plasztik csomagban, és nagyon sok amerikai középosztálybeli család asztalán szimbolizálja az ízléstelenséget és összetartozást. De Sam Mendes mozijában - ennél az amúgy fotogén családnál - a rózsa a szenvedély és a destruktivitás jelképévé lesz. Ennek a rózsának a szirmai töltik meg a fürdőkádat is, körülölelve a hosszúlábú, szép amerikai tinédzser lányt, Angelát.
Mendes filmjét helyenként szürreálisnak látjuk, mégis keserűen szórakoztató annak tudomásulvétele, hogy nem minden tökéletes ebben a világban. Legyenek felkészülve a sokkra, a megtámadtatásra, a rémületre és különös, fonák módon a nevetésre, hogy aztán majd esetleg megkönnyezzék a történetet. A film élesen átható, felkavaró bepillantást ad a diszfunkcionális családba, egyúttal csodálatos szövevénye a szerelem, gyűlölet, szomorúság és a belső magány érzéseinek, s jól megmutatja az élet kiszámíthatatlanságát és azt, hogy milyen könnyen értelmetlenné válhat valakinek az élete, ha nem gondol a szívére. Zavarba ejtő mese a magányról, vágyról, és a kiürült konformitásról. Arról a szakadékról szól, ami a szeretettel, biztonsággal és sikerrel kapcsolatos elképzeléseink és személyes valóságunk között van, és nem is olyan nehéz azonosulnunk hőseivel, hiszen mindannyian éreztük már, hogy múlik felettünk az idő, hogy elveszíthetjük a hitet az igazi szeretet lehetőségében, vagy azt, hogy nem fogadnak el bennünket úgy, ahogy szeretnénk. Rámutat jellemünk abszurditásaira és életünk korlátjaira, de megbocsát azoknak, akik mást akarnak.
Az Amerikai szépség kompromisszumot nem ismerő, időnként kényelmetlen, de kifejezetten felkavaró mozi, és az egyik legfontosabb tanulsága az, hogy soha ne hagyjuk abba az álmodozást, mert akkor kővé válik a lelkünk.
„Igazából mérgesnek kellene lennem, amiatt ami velem történt
De nehéz mérgesnek lennem, mikor annyi szépség van a világban.
Néha úgy érzem, mindet egyszerre látom és az túl sok.
A szívem úgy megtelik vele, mint egy lufi, ami ki akar durranni.
De aztán rájövök
nem kell túlelemezni a dolgokat.
Majd az egész átfolyik rajtam, mint az eső
És nem érzek mást csak hálát…
minden pillanatért…
a szaros kis életemből.
Nem tudják miről beszélek?
Ne aggódjanak.
Egyszer majd rájönnek.”
|