DEMIAN

Fejlődésregény az Emil Sinclair ifjúságáról szóló műve, mely a gyermekkor harmóniájának felbomlásáról, az ifjúkor útkereséséről szól.

"Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud.

Az ember élete lehetőség, hogy megtalálja az utat, amely elvezeti a sorsához. De rábízhatjuk-e magunkat a sorsra?"

Kamaszhőse felnőtté érése során fedezi fel az általánosan elfogadott életmód mögött a bűnt és durvaságot. Csalódásai rávezetik, hogy az emberi igazi hitvallása önmaga megtalálása.

"Olyan jó az a tudat, hogy van bennünk valaki, aki mindent tud."

A könyv elvezet minket egy másik világ, egy érzékeken túli, rejtélyes, ördögi világba, amiről nem sok ember tudhat, kevés ember kiváltsága felfogni a láthatatlan erőket, ami a két barátot összeköti. Mindezt egy emberben találja meg, Demianben, akit felruház valamiféle misztikummal. Leírja, hogy útja során, hogyan válik a rossz világ züllött, alkoholista emberévé, és hogyan találja meg az utat, hogyan talál újra barátjára, és önmagára.

"Festett álommadaram úton volt, és barátomat kereste.
Ahogy a választ kaptam az maga volt a csoda. Az iskolában az egyik szünet végén, a padomon egy cédulát találtam a könyvemben. Belepillantottam, és a szemem megakadt egy szón. Megrémültem;"

"A madár kiküzdi magát a tojásból. A tojás a világ. Aki meg akar születni, annak egy világot kell szétrombolnia. A madár Istenhez szárnyal. Az Istent Abraxasnak (aki magában hordozza a sötétséget és a világosságot) hívják."
Ez Demien válasza volt..."

"Az, amit látunk ugyanaz, mint ami bennünk van.
Nincs más valóság, csak az, amit önmagunkban hordozunk.
Azért él az emberek zöme olyan valószerűtlenül, mert a külső képeket tartják valóságosnak, és a belső világukat egyáltalán nem engedik szóhoz jutni. Akár boldogok is lehetnek így.
De aki egyszer azt a másikat is megimserte, annak már nincs lehetősége a választásra, az már nem járhatja a kitaposott utat."

Mi is lett a vége a történetnek és kibe volt szerelmes Eric Sinclair, megtudhatod, ha elolvasod a könyvet:

"-Ne adja át magát olyan vágyaknak Sinclair, amelyekben nem hisz. Tudom mit kíván. Mondjon le ezekről a vágyakról, vagy pedig élje át őket egész lényével. Ha egyszer úgy tud várni, hogy egészen biztos a beteljesülésben, akkor meglesz a beteljesülés is. De maga vágyik valamire, aztán megbánja és közben fél. Próbálja meg legyőzni ezt.

Elmondok egy mesét:

Egy ifjúról szólt a mese, aki egy csillagba volt szerelmes.
A tengerparton állt, a csillag felé nyújtotta a karját, és imádta. Róla álmodott és csak őrá gondolt. De tudta vagy legalábbis sejtette, hogy ember nem ölelhet csillagot. Úgy vélte, az a sorsa, hogy a beteljesülés reménye nélkül szeret egy csillagot, és ezért egész életét költeménnyé alakította. Ez a költemény a lemondásról szólt, a hűségről, és a szenvedésről, s az ifjú azt hitte, ezek jobbá teszik és megtisztítják majd. Ám minden álma a csillag felé szállt. Egyszer éjszaka ismét a tengernél állt egy magas sziklán, és csak nézte, nézte a csillagot. Égett a szerelemtől. Amikor a vágy teljesen elhatalmasodott rajta, felugrott magasba a csillag felé és az alatta tátongó mélységbe zuhant.
Ám miközben zuhant, még átvillant az agyán. Hiszen ez lehetetlen! Összezúzta magát a parton. Nem tudta hogyan kell szeretni.
Ha abban a pillanatban, amikor ugrott, lett volna elég lelkiereje, hogy rendíthetetlenül és biztosan higgyen a beteljesülésben, akkor felrepült volna, és eggyé válhatott volna a csillaggal.

-A szerelem nem kér, nem követel. A szerelemnek olyan erősnek kell lennie, hogy önmagát bizonyítsa. Akkor nem vonzódik, hanem vonz. Sinclair a maga szerelme vonzódik. Majd ha egyszer vonz, akkor jövök. Én nem akarok ajándékot adni, én legyőzött akarok lenni."