Márai Sándor: Napló

Állandó csodák között élek. Milyen vak vagyok néha, hogy nem látom ezt, nem érzékelem! Csodák, minden pillanatban,az összefüggések csodái, az ismétlődés csodái, a rendezés csodái…tárgyak, emberek, helyzetek oly csodálatosan tartoznak hozzám, s néha én magam oly csodás rend  és rendszer szerint tartozom mindenhez! Csoda, minden csoda.

De van egy pillanat, a csodán belül, ahol-így tetszik-Isten egyedül hagy, reám bízza, hogy döntsek. Ez az én felelősségem pillanata. Ez a felelősség tölti meg tragikus értelemmel az emberi életet.

Szegény ifjúság! Örökké a jövőben él.

Minden pillanatban úgy érzi, fel kell ugrania a pillanatból, s odébb sietni, a jövő felé, melyet máskülönben elmúlaszt…

De amikor múlik az időnk, megtanuljuk, hogy van a jövőnél izgalmasabb esély is az életben. Van a jelen.

Az öregedő ember ajándéka a jelen. Az ember, mikor felfedezi a jelent, egyszerre gazdag lesz. S ezt nem veheti el tölünk senki.

telemmel az emberi életet.