A PUSZTAI FARKAS

...az emberi lélekben ezer "én" lakozik...

Hermann Hesse egyik legnépszerűbb, legtöbb kiadást megélt regénye, amely a legtöbb vitát és félreértést váltott ki a világon.

Jobban szeretném, ha sokan észrevennék, hogy a pusztai farkas története egy betegséget és krízist mutat be, ez azonban nem a halálhoz a pusztuláshoz vezet, hanem ellenkezőleg a gyógyuláshoz.


Harry Haller a könyv főszereplője, egy 50 éves mindenbe belefáradt értelmiségi, aki elveti a polgári létet, ugyanakkor mindig vágyakozással tekint erre a világra.

Élt egyszer valaki, akinek Harry volt a neve, és akit pusztai farkasnak hívtak. Két lábon járt, ruhát viselt, vagyis ember volt, voltaképpen azonban mégis inkább pusztai farkas. Sok mindent megtanult, amit jóeszű ember megtanulhat, és elég okos is volt. Egyvalamit azonban mégsem tudott megtanulni, hogy elégedett legyen magával és életével.


Úgy gondolja kettősség lakozik a lelkében, él benne egy pusztai farkas, aki vad, nyers és ösztönös és állandóan tévútra viszi. Az emberi énjéhez sorolja, szellemi, kifinomult, kiművelt intellektuell tulajdonságait, amely énje olyan magányos, és csak szenved. Hiába menekül szellemi síkba, mégis az öngyilkosság gondolata foglalkoztatja, addig, amíg nem találkozik Herminával.
Hesse műveiben a főhős oldalán mindig megjelenik egy lelkivezető, aki ebben az esetben Hermina lesz.
Harry Hallert bevezeti az életbe. Harry vonakodik ettől, de aztán mégis belemegy a különös játékba, amelynek végét is megmondja Hermina:

Már elmondtam - folytatta -, hogy miért kedvelsz; áttörtem magányodat, elkaptalak a pokol kapujában, életre keltettelek. De többet sokkal többet akarok. Azt akarom, hogy belém szeress! Amikor belém szeretsz, megkapod utolsó parancsomat, s te mindkettőnk javára engedelmeskedni fogsz.... Nem lesz könnyű, de megteszed. Teljesíted utolsó parancsomat: megölsz.
(folyt.)

Szonátaformára írta meg ezt a históriát. Az előszó Haller külsejét, szokásait, úgynevezett valóságos életét vetíti az olvasó elé. A traktátus sajátos humorral, objektívnek tűnő, tárgyilagos hangon, némileg mélyebbre nyúl, igyekszik elemezni a farkast. A harmadik portré az önéletrajz, Haller önmarcangolásának, álamainak, kalandjainak, lelki fejlődésének rajza.

Hisz a magány függetlenség, vágytam rá, és hosszú évek alatt sikerült is megszereznem. Hideg, ó igen, de csöndes, csodálatosan csöndes és hatalmas, mint a jeges, csöndes űr, melyben a csillagok keringenek.

Mi kerekedik ki a történetből, inkább olvassátok el, mert igazi pszichológiai csemege, azoknak, akik kedvelik a mélylélektani ihletésű műveket. Az egész könyv egyfajta, idegességet, szorongást, reménytelenséget, zavartságot sugallt. Elsősorban komolyabb gondolkodású olvasóknak ajánlom, mert néhol unalmas részeket tartalmaz...

Az a lényeg, amit én örökkévalóságnak nevezek és amit a hívő Isten országának hív.
Mi, vágyakozók, egy dimenzióval gazdagabbak, egytől-egyig megfulladnánk, ha ennek a világnak a levegőjét szívnánk, he nem lenne másfajta levegő, ha az időn túl nem léteznék az örökkévalóság, az igazak hona.
Az örökkévalóságban él minden igazi tett képe, igazi érzés ereje, még ha senki nem is tudja, nem veszi észre, nem jegyzi föl és őrzi meg az utókor számára.
Az örökkévalóság nem ismer utókort, csak jelent. (A pusztai farkas)