A cammogó idő élete...

Fehér homlokú boltíves éjszakában kábán bandukolt az idő...köd lepte be a tájat, sejtelmes árnyékot vetett a hold...az idő csak ballagott... A szél enyhe fuvallatként érintette...egy toronyhoz érkezett, ajtaján bekopogott...
Résnyire nyílt a kapu, óvatosan beosont...
Rémisztő hűvösség, a padló recsegett-ropogott, de ő csak némán baktatott…
A falon az órák hűvös lepelbe burkolóztak...a percek intettek...a másodpercek visszhangja hallatszott...de az idő csak lopakodott...
A naptár lapjain a napok, a hetek, a hónapok, az évek lökdösték egymást, lassan peregtek a lapok...az idő csak kullogott...
A csigalépcsőn körbe-körbe járt, míg a toronyba feljutott, éjszakák és nappalok, fekete-fehéren lassított felvételként villogtak a filmkockák...de az idő csak szomorúan lassított...
Nyitott ablakon a koromsötétbe nézett...a messzi távolból farkasszemet nézett a hold, és az idő zsuppsz, kirepült az ablakon...azóta jár az óra...telnek a percek...sietnek a másodpercek...a naptárban szaladnak a napok...kergetik egymást a hetek...versenyt futnak a hónapok...telnek az évek...felgyorsulnak a nappalok...egybefolynak az éjszakák...pillanatnak tűnnek a pillanatok...
Ő sem érti, néha miért cammog, néha miért lohol..és nem tud megállni egy pillanatra sem...

Ki állíthatja meg az időt?

(2003.11.02. Dóra)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés