Tolvaly Ferenc: Tibetben a lélek 

Ismét  egy nagyszerű könyvre leltem! Egyrészről útikalauz, gondolati utazás, emocionális szárnyalás és intellektuális táplálék…Az olvasó elutazhat a varázslatos Tibetbe…és mellette megismerhetjük az író személyes és szubjektív gondolat- és érzelemvilágát. 
Nekem nagyon tetszett…

A „Tibetben a lélek” a csendről szól. Arról, hogyan találhatjuk meg zajos, dübörgő világunkban a csendet. Mit lehet a csendről írni? A semmiről? Sokat. Sokkal többet, mint hinnénk. Azért merem állítani, mert  a csend ellentétéről, a zajról szóló értekezésekkel egész könyvtárakat lehet megtölteni. A csend a lélek nyelve. Innen közelítve nagyon nehéz írni róla. Pedig csak így lehet. Gondolataim szétporladnak, még mielőtt papírra vetném őket, ahogy a napsütésben a tó vize párolog a felszínen. Egy tó tükrére írtam. A lelkemre….

Leülök a fal tövébe. Itt nem talál meg senki, gondolom. Nézem a pörgő imamalmot. Rajta a fel-feltűnő árnyékképet. Hallgatom a szerzetes mormolást. Néha egész közelről jön a hang, körülvesz. Majd ismét elillan, mintha csak  az emléke visszhangzana bennem. Az udvar olyan kicsi, hogy a falak közé a nap valószínűleg csak délben süt be. Nézem az udvar porában a kavicsokat. Csenddé dagad bennem a szerzetes imája. Itt nincsenek árnyékok, nincs idő. Csak az imamalom pörög. Nincs múlt. A jövő az állandó jelen. Itt szeretnék maradni, gondolom.