Sziasztok!

2003-ban ezt a könyvet olvastam el először Richard Bach-tól és elsőre megtetszett....alapmű, aki valamennyire is szeretné megismerni Bach stílusát, gondolkodásmódját.

Jonathan a sirály c. könyve.

Önmagáért beszél...
Jonathan Livingston a sirály, akit emberi tulajdonságokkal ruház fel, végigkísérhetjük életét, és megtudhatjuk, hogy tanult meg TÖKÉLETESEN repülni lépésről-lépésre.
Milyen küzdelmeken, tanuláson ment keresztül mire megtanulta mit is jelent valójában repülni.
Mint mindig, most is a szakember biztonságával, s lírai stílusával vezeti be a laikus olvasót a repüléstudomány elemi titkaiba.
Megtudhatjuk, hogy a halál nem csupán a nehéz anyagba zárt lények szemében megsemmisülés, valójában ÚT az egyre teljesebb és tágasabb valóságok felé.

Tökéletesedni; ez a sirály fekadata, amikor pedig elérte a célt, rádöbben: mi értelme a tökéletességnek, ha csak a miénk?

Ha nem adjuk tovább?
Megnyeri, oktatni kezdi a fiatal madarakat, minket pedig arra ösztönöz, soha ne adjuk alább, soha ne adjuk fel, amit elkezdtünk...

 -Miért, Jon, de hát, miért? -sopánkodott az édesanyja.
-Miért esik neked ennyire nehezedre, hogy olyan legyél, mint a többiek,
Miért kell olyan alacsonyan röpködnöd, mint a pelikánok vagy az albatroszok?
-Bánom is én, halcsont és toll vagyok, mama. Tudni akarom, mire vagyok képes a levegőben és mire nem, ennyi az egész! Egyszerűen tudnom kell!

És akkor ott az éjszakában, harminc méter magasan a levegőben, Jonathan Livingston sirály szeme megrebbent. Izmai sajgása, elhatározásai egy csapásra semmivé foszlottak.
Kurta szárnyak! A sólyom kurta szárnya!
Ez a megoldás! Micsoda hülye voltam! Icipici szárnyacska -az kell nekem! Behúzom a szárnyam legnagyobb részét, kizárólag a végével repülök! Kurta szárnyakkal!

 onathan, te olyan madár vagy, amilyen millió között egy, ha akad. Legtöbbünk nagyon lassan jutott el idáig. Egyik világból a másikba kerültünk, olyanokba, amelyek csaknem pontosan azonosak voltak az előzőkkel. És mi rögtön elfeledtük, honnan jöttünk. Nem érdekelt az sem, hová tartunk, éltünk a pillanatnak.
Van fogalmad arról, hány életet éltünk le, amíg egyáltalán eszünkbe jutott, hogy a lét többet jelent a puszta táplálkozásnál, verekedésnél, vagy a rajban szerzett hatalomnál? Ezer életet, Jon, vagy tízezret! És újabb száz élet után kezdtük sejteni, hogy létezik olyasmi, mint tökéletesség.
Majd megint száz kellett hozzá, hogy rájöjjünk, létünk célja e tökéletességet elérni és továbbadni. Ugyanez a szabály érvényes ránk most is, persze: az dönti el, milyen lesz a következő világunk, hogy mit tanultunk meg a mostaniban.
Ha mit sem tanultál, a következő világod pontosan olyan lesz, mint ez itt. Ugyanezekkel a korlátokkal és ólomsúlyokkal küzdesz majd.

...hogy oly sebesen szállj, mint a gondolat, akárhová, ami csak létezik -mondta – azt azzal a tudattal kell kezdened, hogy már meg is érkeztél...

Meg kell tanulnod repülni a múltban és a jövőben is. Ha az is megy, akkor aztán készen állsz majd rá, hogy elkezdd a legnehezebbet, a leghatalmasabbat, a legnagyszerűbb mókát. Készen leszel felemelkedni, hogy megtudd, mi is valójában a jóság és a szeretet.

A gondolat röpte ugyanolyan valóság lehet, mint a szél hátán repülni.