Máraitól elég pár sort idézni, kommentár nélkül, ahhoz, hogy az ember leüljön és elolvassa a könyveit. Stílusa vontatott, néha "öregemberes", komoly...

Részletek:

„- A részletekre is emlékezel?- kérdi csodálkozó hangon a vendég.

-Mindenre emlékezem.

-Igen, a részletek néha nagyon fontosak. Mintegy megkötik az egészet, megragasztják az emlék alapanyagát. Erre gondoltam én is a trópuson, mikor esett az eső. Ez az eső, mintha másról kezdene beszélni.- Hónapokon át. Dobol a ház bádogtetején, mint a gépfegyver. A mocsár gőzölög, az eső meleg. Minden nedves, az ágynemű, a fehérnemű, a könyvek, a dohány, a bádogszelencében a kenyér. Minden ragad, csirizes. Ülsz a házban, a malájok énekelnek...

Olvasni akarsz, de az eső valahogy beleesik a könyvbe; nem szó szerint, s mégis valóságosan, nem tudod követni a betűk értelmét, az esőt hallgatod. Zongorázni akarsz, de az eső ott ül melletted és veled zongorázik. Aztán jön a szárazság, ez a gőzös fényesség...Az ember hamar megöregszik...”